Kovács Rita
Bemutatkozás
Ritus Lélekszalon – a Test, Lélek, Energia harmóniája
„A vágyaid mutatják, merre van az utad, a vágyak visznek a fejlődés irányába.”
Ezek a mondatok az egyik családállítói képzésem alkalmával hangzottak el – és mélyen megérintettek.
Úgy éreztem, mintha valaki végre szavakba öntötte volna mindazt, amit hosszú ideje belül éreztem: ahol az álmaid vannak, ott a hivatásod.
Sokáig kerestem az utam. Voltak munkahelyek, amelyekben próbáltam megtalálni a helyem, de mindig azt éreztem, hogy nem oda tartozom. Az élet újra és újra jelezte: más feladatom van.
Ma már tudom, hogy ezek a tapasztalatok mind azért kellettek, hogy elvezessenek ide – ahhoz az úthoz, ahol végre a lelkemmel összhangban dolgozom.
A Ritus Lélekszalonban jelenleg az alábbi módszerekkel foglalkozom:
Ezek a technikák számomra nem csupán kezelések, hanem kapuk a belső egyensúlyhoz – mind a kliensem, mind az én életemben.
Amikor dolgozom, teljesen jelen vagyok. A mindennapi rohanás megszűnik, csak a pillanat, az energiaáramlás és a kapcsolódás létezik.
Ez az, amit soha semmilyen korábbi munkám nem tudott megadni: a lélekből fakadó flow-állapot.
Nem is munkának, hanem inkább hivatásnak, sőt szerelemnek érzem.
És az utam itt még nem áll meg, folyamatosan képzem magam – márciusban intuitív pszichológiai tanácsadó lettem, hogy még mélyebben segíthessek azoknak, akik szeretnének rálátni életük ismétlődő mintáira és feloldani a bennük élő blokkokat.
Azt vallom, hogy a családállítás igazi ereje akkor bontakozik ki, ha pszichológiai háttérrel, intuitív érzékenységgel és spirituális látásmóddal tudjuk kísérni a klienseket a belső változás útján.
A célom, hogy a Ritus Lélekszalon terében egy olyan biztonságos, szeretetteljes és támogató közeget teremtsek,
ahol a test, a lélek és az energia harmóniába kerül, és ahol mindenki megtalálhatja a saját válaszait – belülről.
Úgy érzem, amit eddig tanultam, egy olyan komplex szolgáltatási rendszerré kezd összérni, ahol egyedi módon és személyreszabottan tudok segíteni a nekem bizalmat szavazóknak.
Ha szeretnéd megtapasztalni Te is a kezeléseim gyógyító, harmonizáló és feltöltő erejét, szeretettel várlak egyéni alkalmakra.
Keress bátran, és találjunk meg az időt, ami csak Rólad szól.

Kovács Rita
Időpontfoglalás, érdeklődés:
Telefon: +36-30/504-1806
E-mail: kovacsr289@gmail.com
Facebook: privát üzenetben