Fekete Rózsa
Üdvözlök Mindenkit, Fekete Rózsa vagyok.
Jászdózsán élek, és ott üzemeltetem az Ősi Gyógymódok kuckót. Tevékenységi köröm alapja a természet ereje. Többféle lehetőséget tudok ajánlani a hozzám érkezőknek, mert hiszem és tapasztalom, hogy a Lélek sérülései a fizikai testünkön jelentkeznek, és ezek a jelzések arra hívják fel a figyelmet, hogy dolgoznunk kell magunkon, hogy visszafordíthatók lehessenek.
Mindig is érdekelt a láthatatlan világ és a természetes gyógymódok. Ez a történet sok-sok évvel ezelőtt kezdődött... 2020-ban érzések és sugallatok inspiráltak arra, hogy Németországban, a lakásomban kialakítsam a Sandalphon Massage stúdiót. A szlogen ez volt: Test & Lélek Harmóniája. Ez azóta is maradt, és ma is így gondolom.
2022 végén egy gyönyörű dolog történt velem, és véglegesen visszatértem a hazámba és az otthonomba. 2023-ban megszületett az unokám, és létrejött Rózsa Ősi Gyógymódok kuckója Jászdózsán. Hajtott a vágy, hogy ha valaki megtisztel a bizalmával, pozitívan tudjak hatni a lelkére és a fizikai testére is. Ami felkeltette az érdeklődésemet, igyekeztem elsajátítani, így szaporodtak a szolgáltatások a kis kuckóban.
Több mint 3 éve foglalkozom hirudoterápiával, fizikai és lelki masszázzsal pedig 5 éve. A Fohow meridián terápia jelen pillanatban a legutóbbi módszer, amellyel bővítettem a palettát. Ez a fantasztikus módszer körülbelül másfél évvel ezelőtt került elém, de akkor valaki elvette a kedvem attól is, hogy kipróbáljam. Később azonban egy másik, hiteles szálon újra elém került. Teszteltem magamon, és mivel lelkileg és fizikailag egyaránt jótékonyan hatott rám, azóta elérhető nálam szolgáltatásként.
A Fohow terápia ötvözi a hagyományos kínai orvoslás technikáit a modern tudomány bioinformatikai, bioenergetikai és neurológiai eredményeivel. A meridiánok az élet fonalai. Elzáródásaik befolyásolják az életfontosságú energia- és vérkeringést – ez a fájdalom. A Fohow meridián terápia az elakadásokat és blokkokat oldja, így nagyon jótékonyan hat a lelki és fizikai tünetekre egyaránt.
Az Elementa Stúdióba ezt az új szolgáltatást hozom, amely még Magyarországon is csak kevés helyen elérhető. A Fohow Jászdózsa facebook oldalamon nagyon sok érdekesség olvasható a Fohow meridián terápiáról.
Köszönöm, ha végigolvastad, és köszönöm a lehetőséget! Hálás vagyok.
Sok szeretettel várom az érdeklődőket!
Február 5-től csütörtökönként 8:00 és 16:00 között megtalálható leszek a Stúdióban.
Bejelentkezés szükséges.
Üdvözlettel:

Időpontfoglalás, érdeklődés:
Telefon: +36-20/536-2577
E-mail: frozsa948@gmail.com
Facebook:
> FOHOW Jászdózsa
> Személyes profilom